Szégyenérzeted van?

szegyenerzeted-van

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Szégyenérzeted van?

 

Üdvözöllek Testvérem,

A szégyenérzet sajnálatos módon nagyon elterjedt. Az „Egy Csoda Minden Nap” számos olvasója beszélt nekem róla az utóbbi hónapok során. Íme, egy rövid részlet egy e-mailből, amit kaptam:

„Amikor már nem bírom, engedek a kísértésnek. Szeretnék kilábalni belőle. Van úgy, hogy kedvem van sírni. Szégyenlem a fájdalmat, amit Istennek okozok.”

A szégyenérzet erős. Oda vezet, hogy eltávolodunk azoktól, akiket szeretünk és elbújunk az Úr elől. Sokszor a bűntudat és a félelem a velejárója. Ugyanezektől az érzelmektől vezettetve bújt el Isten elől Ádám és Éva, miután vétkeztek.

Több okból lehet szégyenérzetünk:

  • Függőség a pornográfiától, az alkoholtól, a szerencsejátéktól stb.
  • Házasságtörés gondolatban vagy cselekedettel
  • Társadalmi hovatartozásunk
  • Neveltetésünk
  • A kudarc stb.

Megannyi ok van szégyenérzetre, és nap mint nap szembetaláljuk magunkat vele. Ha a szégyenérzet miatt nehezedre esik most, hogy közeledj Isten felé, arra szeretnélek buzdítani, ne fordulj el Istentől!

Épp ellenkezőleg, menj most oda egyszerűen és alázattal Istenhez! Hagyd, hogy fürkéssze a lelkedet, a szíveetd és a szellemedet! El ne bújj! Ne bújj el többé!

Isten lát téged, akármi is történjék. Olyannak lát, amilyen vagy. Látja a helyzetedet. És nem vet el. A Rómaiakhoz írt levélben olvassuk: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róma 8,38-39)

Soha semmi nem fog téged elválasztani Isten szeretetétől. SEMMI. Sem halál, sem élet… Semmilyen körülmény nem tud téged elválasztani tőle. Valójában az egyetlen, aki el tud távolítani téged Istentől, az te magad vagy, amikor tudva és akarva elhatározod, hogy eltávolodsz tőle.

Ne tégy egy lépést hátra, hanem lépj kettőt előre…! Fuss Isten karjaiba, sírj, valld meg neki a bűneidet, és menj vele tovább az úton…!

Isten a megbocsátás, a kegyelem és az irgalom Istene. Ne fordulj el tőle, hanem közeledj hozzá, még ha térden csúszva és bűnbánattal telt szívvel is! Vár rád, és kész arra, hogy elvegye a szégyenedet.

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

 

 

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.


*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

Leave a Comment