És ha a megbocsátás nem volna elegendő?

 

Üdvözöllek Testvérem,

Meg szeretném veled osztani egyik tapasztalatomat a megbocsátást illetően. Egy barátommal beszélgettem, és kellemesen töltöttük együtt az időt. A beszélgetés nagyon érdekes volt, amikor is barátom megemlítette valakinek a nevét, aki nagyon megbántott engem a múltban.

Hirtelen egy bizonyos neheztelés volt visszatérőben, pedig előtte teljes szívemből megbocsátottam az illetőnek. Ideges voltam. Haragudtam, legalábbis belül. Kedvem lett volna „bosszút állni”. Pedig Isten Igéje világos. A Rómaiakhoz írt levélben ez áll: „Magatokért bosszút ne álljatok, szeretteim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.” (Róma 12,19)

Isten egy fontos igazságot tanított meg nekem: Meg kell bocsátani, majd „újra megbocsátani”. Új tanítás-e ez? Egyáltalán nem. Ugyanaz, amit Jézus Péternek tanított.

Ezt olvassuk a Szentírásban: „Ekkor hozzámenvén Péter, mondta: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és neki megbocsátanom? Még hétszer is? Mondta neki Jézus: Nem mondom neked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenszer hétszer is” (Máté 18,21-22)

Lehetséges, hogy valaki 490-szer tegyen nekünk rosszat? Lehetséges… de ritka! Úgy gondolom, azt tanítja nekünk Jézus, hogy mindahányszor a sérülés eszünkbe jut, újra és újra meg kell bocsátanunk.

A megbocsátás elhatározás kérdése… Az állhatatosság a megbocsátásban úgyszintén. Megtettem ezt az elhatározást arra az illetőre vonatkozóan, aki megbántott. Újra megbocsátottam: Nem azért, mert újra megbántott, hanem mert a sérelem emléke bántott meg.

Arra buzdítalak, Testvérem, hogy bocsáss meg újra és újra! És hidd el, én is olyan vagyok, mint te: Nekem is szükségem van, hogy megbocsássak és „újra megbocsássak”, de Isten kegyelméből lehetséges!

Légy áldott!

Köszönöm, hogy vagy!