Tegyél csak le MINDENT!
A Szentírás mondja: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,6-7)
Megeshet, hogy kis dolgok miatt is kicsúszik a talaj a lábad alól, és talán azt gondolod, hogy ezek a nehézségek nem tartoznak közvetlenül Istenre... mintha Urunk néhány adott téren lenne csak járatos, melyeken kívül nem tehet semmit :-)
Például talán ezt gondolod:
- Jóllehet, Isten mindent megtehet, de miért tartozna rá, hogy tönkrement az autóm motorja?
- Miért kérném tőle, hogy közbelépjen a munkatársaim közötti viszályban?
- Semmi, amit jelenleg élek, nem fontos számára.
Képzeld el, hogy lenne egy nagy házad, de felújítást igényelne. Ha azonban elrejtesz egyes helységeket a munkálatok vezetője előtt, a felújítás nem lesz teljes, mert a ház legkisebb helysége is számít.
Ne felejtsd el, hogy ha Istenre bízod, „azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” (Róma 8,28)
Isaac Newton mondta: „Amint egy vaknak semmi fogalma sincs a színekről, ugyanúgy nekünk sincs fogalmunk a végtelenül bölcs Isten látásmódjáról.” Csak biztatni tudlak, hogy letégy mindent az Úr lábaihoz, aki gondot visel életed legkisebb részletére is.
Arra hívlak, imádkozz velem, ha szeretnél: „Mennyei Atya, elismerem, hogy mindent megtehetsz, és semmi sem lehetetlen neked. Elismerem azt is, hogy mindent tudsz, nálam jobban... Még ha nem is értem mindig mindazt, amit teszel vagy megengedsz, elhatározom, hogy bízom benned. Még ma is kezemet a kezedbe teszem, mert veled akarom járni az utat. Add, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, s mindent reád bízzak. Várok rád. Fiad, Jézus nevében. Ámen.”
