Ne félj! A kereszttel győzedelmes leszel!✝️
A félelem leküzdéséről szóló hetünket egy aktuális eseménnyel kapcsolatos bátorítással szeretnénk kiegészíteni.
Svájcban történt, Crans-Montana településén. Fiatalok százával gyűltek össze szilveszter éjszakájára egy bárban. Örömben és jókedvben kezdődött a 2026. év. Egyik pillanatról a másikra tűz ütött ki, lángra gyújtotta a bár mennyezetét, amelyik ráomlott a bent rekedt fiatalokra.
Laetitia, a szörnyű tragédia egyik túlélője tanúságot tett:
„A kijárati ajtó olyan szűk volt, hogy mindenki ott tolongott (...). Még égő vagy már halott emberek alatt találtam magam. (...) Nekem csak a lábam égett. És kinyújtottam a kezem. (...) Egész idő alatt a nyakamban lévő keresztet fogtam, és imádkoztam az Úrhoz, hogy ne égjek el, és kiáltottam, hogy nem akarok meghalni. És ott termett akkor egy fiú, fogalmam sincs, ki volt az. Megfogott és hamar kihúzott onnan..."
„… Az egyik barátom nem tudott kijutni, csak ült ott, és a kezében tartotta a keresztjét. És a tűz elkerülte. A tűz nem érintette. A tűz körülötte volt, de nem rajta. És szerencsére túlélte. Sikerült kijutnia, betört egy ablakot, hogy ki tudjon jutni.”
A fiatal túlélő hozzátette: „Ezért vagyok itt. Meg akarom köszönni az Úrnak, hogy megmentett.”
„És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie, hogyha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,14-15)
Testvérem, tűz ütött ki az életedben? Bármilyen benyomáskeltőek is legyenek perzselő lángjai, teljes bizalommal legyél Jézus iránt: Jézus keresztje el fogja hárítani tőled ezt a veszedelmet, és nem fogsz odaveszni!
„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.” (1 Korinthus 1,18)
Adjunk most hálát szívünk mélyéből:Köszönöm Jézusom, hogy megváltottad a kereszten a világot és szent kereszted által ma is megmented azokat, akik egyedül Tebenned bíznak. Köszönöm, hogy megmentetted Laetitiát és barátját. Köszönöm, hogy engem is megmentesz kilátástalan helyzetemben a Te Neved dicsőségére! „Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.” (Galátzia 6,14)