Ki a jó tanítvány?
A tanítvány attól tanítvány, hogy tanítást kap mesterétől, és követi azt. Szerinted pedig milyen Krisztus jó tanítványa? Meg fogunk próbálni megválaszolni erre a kérdésre e hét folyamán.
A Szentírás, a tanításnak és a bölcsességnek legelső forrása, még ennél is tovább megy, és ezt mondja:
„Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere.” (Lukács 6,40)
Tanítványnak lenni tehát nemcsak abból áll, hogy meghallgatjuk a tanítást és tettekre váltjuk, hanem addig váltjuk tettekre, amíg olyanok leszünk... mint a Mester.
Jézus mindenben megtestesítette azt, amit tanított: a szeretetet, a megbocsátást, az együttérzést, a becsületességet stb. Az Evangéliumokban ezt számos alkalommal látjuk.
Hadd tegyek fel neked egy kérdést: Testvérem, egyre inkább hasonlítasz-e Jézusra? Biztos próbálsz hasonlítani rá, s erre bátorítalak ezen a téren. Tudom, hogy szereted az Urat, s szeretnéd jobban megismerni Őt, csakúgy, mint Igéjét (ezért is olvasod rendszeresen az Egy Csoda Minden Nap-ot).
Benső átváltozásod, ami Krisztushoz tesz hasonlóvá, bizony nem könnyű folyamat, mégis szükségszerű. Jézus jellemvonásai szerint formálódj át! Szüntelen úgy cselekedj, mint Ő: szenvedélyes szeretettel, együttérzően. Meg fog így mutatkozni Jézus természete mindabban, amibe belefogsz, hogy a világ Krisztust, a dicsőség reménységét lássa benned! (Lásd Kolossé 1,27)
