Testvérem, Isten kegyesen tekint rád
Egy kisfiúnak volt egy kishúga, akinek vérátömlesztésre volt szüksége. Az orvos elmagyarázta neki, hogy húgának Máriának ugyanaz a betegsége, amiből a kisfiú két évvel azelőtt meggyógyult. Csak úgy volt esélye Máriának, hogy túlélje a betegséget, ha olyan valakitől kap vért, aki maga is átesett ezen a betegségen.
„Akarsz-e a vért adni kishúgodnak Máriának?” – kérdezte tőle az orvos. Jancsi bizonytalankodott. Felső ajka remegni kezdett. Majd mosolyogva így felelt: „A kishúgomnak persze!” A két gyermeket bevitték gyorsan egy kórterembe.
Az ápolónő bedöfte a tűt Jancsi karjába... Már majdnem túl is voltak a megpróbáltatáson, amikor a kisfiú kissé remegő hangja megtörte a csendet: „Doktor bácsi, mikor kell meghalnom?” Csak ekkor értette meg az orvos, miért habozott a kisfiú. Azt hitte, azzal jár a véradás, hogy az életét is adja.
Mindegyikünk állapota sokkal súlyosabb volt, mint Máriáé, és az kellett, hogy Jézus vérét és életét adja, hogy megmentsen minket. (Lásd 1 Péter 1,19)
A Szentírás úgy hívja ezt, hogy „levezeklés”. A görög „hilaskomai” szóból jön, és annyit jelent, hogy „elnyerni valakinek a kegyét, megbékülni, kegyesnek lenni valaki iránt”. A Szentírás azt mondja, hogy a levezeklés azáltal történik, hogy egy ártatlan vérét öntik a bűnös vére helyett. (Lásd Zsidók 9,22)
Jézus vére által kegyesen tekint rád Isten! Testvérem, akarsz-e köszönetet mondani velem Istennek Jézus drágalátos véréért?
