Hagyd, hogy Isten hullámai beborítsanak!
Ma végére érünk a 42. zsoltár 6. és 7. verse tanulmányozásának, és a következőre hívlak ezen a napon: Hagyd, hogy Isten cselekedjen életedben...!
„Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én neki az ő orcájának szabadításáért. Istenem! Elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjéről, a Miczár hegyéről.” (Zsoltárok 42,6-7)
Életünk néha sivataghoz hasonlatos: Két dűne közt találjuk magunkat, semmi táplálék nincs kilátásban, és az a veszély fenyeget, hogy leégünk, mert nem tudunk árnyékba húzódni.
A jó hír azonban az, hogy a sivatagban Isten folyamot fakaszt: „És megmutatta nekem (az angyal) az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jővén ki. Az ő utcájának közepén és a folyóvízen innen és túl életnek fája volt, mely tizenkét gyümölcsöt termett, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók.” (Jelenések 22,1-2)
Izraelen a Jordán-folyó megy keresztül, neve azt jelenti, hogy „az, amelyik lejön”. Jézus folyamként lejött a mennyekből, hogy felvigyen minket magához, és átváltoztasson dicsőségében.
„Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára, minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!” (Zsoltárok 42,8)
Hagyd, hogy Isten hullámai egyik a másik után beborítsanak, kiiktatván a kesergés minden forrását. Isten hullámai erősebbek, mint elkeseredettséged hullámai.
Emlékezz, Isten nagysága mellett eltörpül mindaz, ami nyomaszt. Már nem kell csüggedned. Az Úr jelen van. Hagyd, hogy szeretet-hullámai beborítsanak!
Arra hívlak, imádkozzunk egy kicsit: „Istenem, az elkeseredettség, az aggodalom és az igazságtalanság hullámai befednek, én pedig hozzád fordulok. Kiáltani akarok hozzád, mintsem panaszkodni. Tekintetemet feléd emelem, hogy a buzdítás, a gyógyítás, az erősítés, a bocsánat egy jó friss és erős hulláma beborítson. Áldott legyen neved, Uram, soha nem hagysz el! Szeretlek. Ámen.”
