Testvérem, együtt sokra visszük!
Kovácsné vidéki iskolában tanítónő. Mindig támad valami jó ötlete, hogy ösztönözze kis tanítványait, akiket igaz szívvel szeret. Dolgozatírásra kerül ma sor. Azért, hogy a kisiskolások jól odafigyeljenek és odaadóan dolgozzanak, megígéri nekik, hogy megajándékozza egy szép ruhácskával azt, aki a legjobb munkát fogja végezni.
A kicsik mind lelkesen írják a dolgozatot, s mindegyikük a legjobb akar lenni. Miután beszedi a tanítónő a dolgozatokat, meglepődve látja, hogy minden gyermek tökéletesen válaszolt a kérdésekre! Megdicséri a tanítványait, de zavarba jön, és megkérdezi tőlük: „Kinek adjam hát az ajándékot?”
Mindannyian azt javasolják, hogy sorsolják ki. Megkéri tehát a tanítónő, hogy mindenki írja fel a nevét egy cédulára, és tegye be a tanári asztalon lévő dobozba. Aztán jól megkeveri és megkéri az egyik gyermeket, hogy húzzon ki egy nevet: Bárány Anna a boldog és szerencsés nyertes.
Társai tapsvihara közepette meghatva veszi át Anna ajándékát, amelyre nagy szüksége van. Szegény nagycsaládba tartozik ez a kislány, édesapja lebénult egy komoly munkahelyi balesetben. Édesanyja annyit dolgozik takarítónőként, amennyit csak bír, mégsem elég a fizetése, hogy ellássa családját minden szükségessel, így Anna már évek óta mindig ugyanabban a toldott-foltozott ruházatban jár.
Könnyes szemekkel öleli át Anna a tanítónőjét és mond köszönetet társainak.
Amikor Kovácsné hazamegy, mindent elmesél férjének, aki azt válaszolja neki, hogy büszke rá. Az asszony azonban nagy hirtelen könnyekre fakad! Meglepődve kérdezi tőle a férje:
– De miért sírsz?
– Amikor a gyermekek elmentek az óra végén, ellenőriztem a sorshúzáshoz írt összes cédulát, és mindegyikre Bárány Anna nevét írták a sajátjuk helyett. Tudták, hogy kis társuk rászorul, és segíteni akartak rajta... Ez hatott meg ennyire!
Testvérem, egyedül oly keveset tehetünk, de együtt sokra visszük!
