Testvérem, csupa baráttal vagy körülvéve!
Első éves gimnazista koromban elnéztem egy nap az egyik osztálytársamat Artúrt, amint hazaindult iskola után. Az összes tankönyvét magával cipelte, pedig mindegyikünknek volt külön iskolai szekrényünk. Magamban ezt gondoltam: Miért kell neki éppen péntek délután hazavinnie az összes könyvét? Furcsa fiú lehet. Nekem kész volt a hétvégi programom: családi ebéd és focimeccs a barátokkal. Megvontam a vállamat és továbbmentem.
Egyszer csak megláttam egy csapat fiút, akik lerohanták Artúrt, szétszórták a könyveit, őt pedig a sárba lökték. Szemüvege a gazba esett tőle egy kőhajításra. Közelebb mentem... mérhetetlen szomorúságot olvastam ki a tekintetéből. Összeszorult tőle a szívem! A szemüvege után tapogatózott, és láttam, hogy csupa könny volt a szeme. Ezen szavakkal nyújtottam oda neki a szemüvegét: Micsoda durva és embertelen alakok, nem viszik így sokra az életben!” Artúr felnézett rám és csak ennyit mondott: „Köszönöm”. Majd elmosolyodott. Igaz hála volt mosolyában.
Segítettem neki összeszedni a könyveit és megkérdeztem, milyen messze kell őket cipelnie. Megtudtam, hogy közel lakik hozzám; meg is kérdeztem tőle, hogy lehet, hogy eddig még nem találkoztunk. Egész úton beszélgettünk, és segítettem neki vinni a könyveit. Nagyon kedves és jólnevelt fiúnak tűnt, meghívtam focizni másnapra a barátokkal. El is fogadta. Egész hétvégén velünk maradt és minél inkább megismertem, annál szívesebben voltam vele. A barátaim is.
Elérkezett a hétfő reggel, és íme, Artúr megint ott volt a halom könyvvel. Odamentem hozzá: „A végén még megizmosodsz, ha minden nap ennyi könyvvel járkálsz!” Elnevette magát, és odaadta nekem a könyvei felét.
A gimnázium hátralevő négy évében legjobb barátok lettünk Artúrral. Amikor egyetemre kellett jelentkezni, nem ugyanarra a városra esett a választásunk, de tudtuk, hogy úgyis egy életre szól a barátságunk és a távolság mit sem fog tudni változtatni rajta. Artúr orvosnak készült, én pedig ügyvédnek. Artúr volt az évfolyam legjobb tanulója, őt kérték fel a ballagási búcsúbeszéd megtartására. Nagyon örültem, hogy nem nekem kellett ott mindenki előtt beszédet tartanom.
A ballagás előtti napokban elnéztem Artúrt és remek színben találtam. Még a szemüveg is jól állt neki. Volt benne valami több, mint másokban. Az összes lány bomlott utána, még féltékeny is voltam néha rá egy kicsit. Mivel láttam rajta, hogy lázban volt a ballagási beszéd miatt, bátorítóan megveregettem a vállát: „Barátom, remekül fogod csinálni!” Az őt jellemző hálás mosollyal csak ennyit mondott: „Köszönöm!”
A ballagási ünnepségre zsúfolásig megtelt az iskolaudvar. Az iskolaigazgató köszöntő szavakat intézett hozzánk, és a mikrofonhoz hívta Artúrt, hogy ünnepi beszédet mondjon évfolyamtársai nevében. Fennhangon így szólt Artúr: „Ballagáskor köszönetet szokás mondani azoknak, akik segítségünkre voltak az érettségiig elvezető nehéz úton: szüleinknek, tanárainknak, de barátainknak is. Azért emelek most szót, hogy elmondjam nektek, nincs a baráti szívnél nagyobb ajándék az életben. El szeretnék mondani nektek egy történetet…”
Artúr elmesélte itt találkozásunk napját, s azt is, hogy tervbe vette előzőleg, hogy a hétvégén biztosan véget fog vetni az életének. Elmondta, hogy kitakarította az iskolai szekrényét, hogy ne édesanyjára maradjon ez a feladat, és minden könyvét hazavitte. Ekkor mélyen a szemembe nézett Artúr és így szólt: „Hálát adok Istennek, hogy megmenekültem, barátom mentett meg az öngyilkosságtól.” Az iskolaudvaron felmorajlott a tömeg. A legnagyobb népszerűségnek örvendő fiú életének leggyengébb pillanatát tárta fel ott mindenki előtt. Artúr szülei ugyanazzal a hálás mosollyal tekintettek rám, amellyel Artúr szokott rám mosolyogni. Mindaddig fel sem mértem ennek a mosolynak igazi mélységét.
Testvérem, sose gondold, hogy túl kevés az, amit másokért tehetsz! A legkisebb megnyilvánulásodtól is jó vagy rossz irányt vehet valakinek az élete. Azért engedi meg Isten, hogy összetalálkozzunk másokkal, hogy az a javunkra szolgáljon.
A barátok megadják a kellő lendületet, amikor azt gondoljuk, nem leszünk képesek felrepülni a magaslatokba és ott szabadon szárnyalni.
Testvérem, küldd tovább barátaidnak ezt az üzenetet, megvallva nekik ezáltal, mennyire értékes számodra az ő barátságuk! Küldd csak el bátran mindazoknak, akiket barátaidnak tartasz! Amikor pedig te magad is megkapod majd ezt a küldeményt másoktól, rá fogsz jönni, hogy csupa baráttal vagy körülvéve!
