A Biblia
A „Biblia” egy görög szóból származik, amely egyszerűen könyvet vagy tekercset jelent.
Több mint 5 milliárd példányban nyomtatták ki.
Minden egyes héten az első helyen szerepel a top seller listákon, de már fel sem veszik a listára az ismétlődések miatt.
A teljes Bibliát 724 nyelvre fordították le, az Újszövetséget pedig további 1617 nyelvre.
3500 éve kezdődött a Biblia írása és 1500 éven keresztül íródott.
Érdekesek ezek a tények a Bibliáról, ám a keresztények számára a Biblia sokkal több egy könyvnél.

Miről szól a Biblia?
Térjünk vissza egy pillanatra a kezdetekhez.
A Biblia arról szól, hogy ki Isten. Nincs olyan könyv, amely a Bibliánál jobban megmutatná azt, hogy ki Isten. A Biblia történetein keresztül, amelyek a föld teremtéséről, Isten kapcsolatáról az emberekkel, a zsidó népről, Jézus szerepéről és a világ jövőjéről szólnak, megismerhetjük Istent. Szeretnél-e többet megtudni Istenről? A Biblia jó kiindulópont ehhez!
Bár első látásra bonyolult könyvtárnak tűnik, mégis végighúzódik a Biblián egy közös téma. Ahhoz, hogy érdemben követni tudjuk, fontos, hogy először áttekintsük annak teljességét.
A Biblia szerkezete
A Biblia két részre oszlik. Az Ószövetségre, amely a Biblia első 39 könyvét tartalmazza, és az Újszövetségre 27 könyvvel. A Római Katolikus Egyház további 7 könyvet ismer el az Ószövetség részeként, az úgynevezett deutero kanonikus könyveket.
Az Ószövetség
Az Ószövetség először a világ és az emberek teremtésének történetét írja le. Az első öt könyvből azt tudjuk meg, hogyan kerül a zsidó nép rabszolgasorba Egyiptomban, hogyan szabadítja ki és vezeti őket Isten Izraelbe. Ezen az úton az Isten és ember közötti kapcsolat gyakran próbákkal teli.
Az Ószövetségben Istennek több jellemvonását ismerhetjük meg: Szerető és megbocsátó, ugyanakkor szigorúan meg is büntethet. A vezérfonal azonban Isten hűsége az emberekhez. Mindig van remény. Az Ószövetség számos alkalommal megjövendöli, hogy Isten elküld egy Megváltót, egy Messiást, aki egyszer s mindenkorra helyreállítja Isten és az emberiség közötti kapcsolatot.
Az Újszövetség
Az Újszövetség középpontjában Jézus áll. Jézus feltámadása után tanítványai felismerték, hogy Jézusban teljesedett be az összes ószövetségi prófécia. Jézus eljövetele az egész világot megrendíti. Jézus a Megváltó, aki helyreállítja az Isten és ember közötti kapcsolatot.
Az Újszövetség első négy könyvében, amelyeket evangéliumoknak is neveznek, részleteiben olvasható mindaz, amit Jézus mondott és tett. Szemtanúk szólnak születéséről, küldetéséről, szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról. Jézus újra él, ma is él. És éppen ez a csoda változtatja meg örökre a világot.
Az Újszövetség bővelkedik Jézus követőinek leveleivel és beszámolóival. Ezekben számos életre szóló leckét, hittel kapcsolatos tanácsot, figyelmeztetést és a jövőre vonatkozó jóslatot is olvashatunk.
Mi a Biblián végighúzódó közös téma?
Ha a Bibliát teljes egészében elolvassuk, felfedezhetünk egy közös témát, ami Isten szeretete az emberek iránt. Az Ószövetség megmutatja, hogy Isten határozott terve volt, hogy megteremtse az embereket, és igaz szeretettel szereti is őket. Ám sok történetben azt láthatjuk, hogy az emberek gyakran inkább a saját útjukat akarják járni, hátat fordítva Istennek. Isten nem hagyja azonban őket elveszni. Újabb és újabb esélyt ad számukra, és mindig vannak olyanok, akik bíznak Istenben. Az Ószövetségben sok a prófécia az Isten által küldött Megváltóról, aki megszabadítja az embereket attól, ami rossz a világban.
A keresztények hiszik, hogy Isten irántunk való szeretetének végső megnyilvánulása Jézus eljövetele volt. Hiszik, hogy Jézus az oly régóta várt Megváltó.
Jézus megmutatta nekünk szavain és a tettein keresztül, hogyan kell törődnünk egymással. Elolvashatod, hogyan vallotta meg Jézus, hogy Ő Isten Fia, és hogyan került az életébe ez a radikális üzenet. Tanítványai leírják, miként találkoztak aztán Jézussal, aki feltámadt a halálból. Az Újszövetség első könyveit evangéliumoknak nevezik. Az evangélium szó szerint azt jelenti, hogy „jó hír”. A keresztények hiszik, hogy Isten szeretete minden ember számára reményteljes, jó hír.
Jézus mint „áldozat”...
Jézus mint „áldozat”...
Jézus halálát a Biblia mint Isten áldozatát jeleníti meg. Jézusnak mint Isten Fiának meg kell halnia, hogy helyreállítsa az Isten és emberek közötti kapcsolatot. Manapság az áldozat borzalmasnak tűnik, de abban a korban az áldozatok magától értetődőek voltak. Az áldozatnak akkoriban világos jelentése volt az emberek számára. Azért mutattak be áldozatot, hogy kifejezzék hálájukat, bocsánatot kérjenek, vagy kegyelmet nyerjenek. Gyakran egy állat vagy az év első termése volt ez az áldozat.
A zsidók még ma is minden évben megünneplik az áldozatot. A keresztények már nem, mert számukra Jézus volt a végső és utolsó áldozat, kiengesztelődést hozva Isten és az ember közé.
Ki írta a Bibliát?
A Bibliát 40 különböző író írta, mintegy 1500 év során. Az írók mind nagyon különbözőek voltak: halászok, orvosok, földművesek, papok, költők és próféták. Néhányuk neve ismert, mint például Jeremiás, Dávid, János és Pál. Más könyvek ugyan viselik egy-egy személy nevét (például Eszter könyve), de azokat ismeretlen személy írta le életrajzi formában.
A Biblia könyveit olyan emberek írták, akik a jelek szerint valóban megtapasztalták Istent. Hétköznapi emberek voltak ugyanakkor, mint te és én. Isten ihlette az írókat, így a Biblia valódi szerzője Istennek Lelke.
Igaz-e a Biblia?
Ha felteszed ezt a kérdést, akkor lényegében ezt kérdezed: „Megbízható-e a Biblia? Számíthatok-e arra, hogy amit a Biblia mond, az valóban hasznos az életemben és az életemre nézve?”. És jogos ez a kérdés! Íme, néhány javaslat, amelyek remélhetőleg segíteni fognak neked.
Az egyik első kérdés, amit az emberek a Bibliával kapcsolatban fel szoktak tenni: Pontos-e történelmileg a Biblia? Bár a Biblia nem történelemkönyvnek készült, mégis sok történelmi személyre, helyre és eseményre hivatkozik. Pontosságukat más történelmi beszámolókon keresztül ellenőrizhetjük. Tudjuk tehát, hogy a Biblia történelmileg tényleg helytálló.
Összefüggő történetet mond-e el nekünk a Biblia? 2Timótheus 3,16-17 szerint „a teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságra való nevelésre, hogy tökéletes legyen Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”. A Bibliát Isten ihlette és emberek vetették papírra. Isten velünk megjárt útjának történetét mondja el, amely Jézus Krisztus feltámadásában és megváltó kegyelmében éri el csúcspontját.
Végül pedig, történelmileg megalapozott és következetes-e a Biblia üzenete, megfelelő-e a nyelvezete? Rengeteg fordítás létezik. Melyik a helyes? A különböző fordítások egybevetése fényt vethet a szöveg pontos jelentésére. Akármilyen fordítást is használunk azonban, a Biblia igazságának megtapasztalására az a legjobb módszer, ha imádkozunk a Szentlélek jelenlétéért. A Szentlélek ihletése által fogod tudni a Bibliát megérteni, valamint meglátni, hogy ezek a régi történetek, versek és hagyományok a Szentírásból hogyan válnak teljesen igazzá és alkalmazhatóvá az életedben!
Milyen történeteket ismersz már a Bibliából?
Még ha soha nem is olvastad a Bibliát, akkor is ismerhetsz belőle történeteket. Például azokat, amelyek Jézusról szólnak. Karácsonykor a születését, húsvétkor a feltámadását ünnepeljük. De más ünnepek, mint a farsang és a pünkösd is bibliai történetekből származnak. Ezen ünnepek alkalmával hallhatsz töredékeket Jézus életéből.
Ám sok ószövetségi történet is ismertebb számodra, mint gondolnád. Gondolj csak az Egyiptom hercege című filmre, amely Mózes történetéről szól. Vagy József történetére, akit testvérei eladnak rabszolgának, majd később fontos vezető lesz Egyiptomban.
Mennyire fontos a Biblia a keresztények számára?
A Biblia a keresztény hit legfontosabb könyve. A keresztények hiszik, hogy a Biblia szent könyv és szerzőit Isten ihlette. Sok kereszténynek több Bibliája is van otthon, egymást pedig annak rendszeres olvasására buzdítják. A templomban mindig hallhatsz részleteket Bibliából, és magyarázatot is hozzá.
A Biblia évszázadok óta fontos szerepet játszik társadalmunkban. Visszatükröződik törvényhozásunkban, művészetünkben, filozófiánkban és nyelvezetünkben. Európában a Biblia hatása csökken, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban viszont egyre nagyobb befolyást gyakorol.
Miért kezd el olvasni a Bibliát?
Elkezdheted olvasni a Bibliát, mert érdekel a történelem, az irodalom vagy a vallások. A Biblia nagyon jó tükör lehet arra is, hogy jobban megismerd önmagadat. A legtöbb ember azért olvassa azonban a Bibliát, mert többet akar megtudni Istenről és Jézusról. Hol született és hol nevelkedett? Kik voltak a barátai? Milyen kalandokon ment keresztül? Milyen csodákat tett? Miért vették üldözőbe? Melyek a példabeszédeiben szereplő lényeges, életre szóló tanulságok?
A Biblia beszámol ugyanakkor Jézus kegyetlen kereszthaláláról, és arról, hogy hogyan élték azt meg barátai. Tanítványai megírták, hogyan támadt fel Jézus, és milyen óriási hatással volt az életükre ez a feltámadás. Azért írták meg a Biblia egyes könyveit, hogy mindenki megtudja: Jézus története nem ért véget halálával.
A Biblia bővelkedik gyönyörű idézetekben, és segíthet, amikor fontos döntéseket kell meghoznod az életben. Sok keresztény erőt merít a Bibliából, és reményt talál abban, ahogyan Isten az emberekre, és így őreájuk is tekint.
Mi a legjobb módja a Biblia olvasásának?
Ha nem ismered a Bibliát, zavarosnak tűnhet. Sokan elkedvetlenednek, mert úgy olvassák a Bibliát, mint egy könyvet, az elejétől a végéig. Meglehet aztán, hogy a Biblia első néhány könyve után félreteszik, mert hiányos a szövegkörnyezeti ismeretük. Pedig a Biblia különböző könyvek könyvtára. Minden egyes bibliai könyvnek más a mondanivalója és az írásmódja. Egyes könyvek történelmi történetek, mások költőiek, és vannak, amelyek levél formájában íródtak. A Biblia olvasásának legjobb módja tehát, ha lépésről lépésre olvasod. Olvass el belőle egy töredéket, azután pedig gondolkodj el rajta!
Bibliai jelölések
Bibliai jelölések
„János 3,16”: Valami jelzés ez, ugye? Az eredeti héber és görög nyelvű kéziratokban még szóközöket sem használtak. A Biblia rendszerezése érdekében a 16. században a Biblia minden könyvét fejezetekre és versekre osztották fel. Ha meg akarsz ma keresni egy szakaszt, a könyv nevével kezded, utána jön a fejezet, majd a vers. Mi áll például János könyve 3. fejezetének 16. versében? Olvasd el itt!
Miért van ennyi nyelv és fordítás?
Krisztus után 400-ban fordították le először a Bibliát az eredeti szövegekből latinra. Mivel csak a műveltek tudtak latinul, az egyszerű embereknek nem volt közvetlen hozzáférhetősége a bibliai szövegekhez.
Az első fordításokat 1500 körül Tyndale Vilmos készítette angolul, Luther Márton pedig németül. Ugyanebben az időszakban a nyomdászat fejlődése felgyorsította a Biblia terjesztését.
A teljes Bibliát 724 nyelvre fordították le, és több mint 2000 nyelvre fordítottak le belőle szemelvényeket. Ma már szinte mindenki kaphat Bibliát, sokféle formában, méretben és kivitelben. Sok keresztény fontosnak tartja, hogy mindenki kellően megértse a Bibliát, és anyanyelvén olvashassa.
Halálbüntetés
Halálbüntetés
Egyes országokban, mint például Észak-Koreában, a Biblia birtoklása halálbüntetéssel jár. Számos iszlám országban, például Dubajban, Marokkóban, Líbiában és Szaúd-Arábiában súlyos büntetés jár a Biblia terjesztéséért és/vagy birtoklásáért.
Melyik bibliafordítást válaszd?
Ha csak most kezded el olvasni a Bibliát, egyszerűbb fordítást is választhatsz, amelynek nyevezete könnyen olvasható. Mivel azonban a szavakat a könnyebb érthetőség érdekében átdolgozták, néha más értelmet kapnak, mint az eredetiben.
Az olyan fordítások, mint például Károli Gáspáré, szó szerinti fordítások. Közelebb állnak így a forráshoz, de néha nehezebben olvashatók. Segíthet például a YouVersion Bible App használata, valamint a különböző bibliai fordítások egyidejű olvasása. Így egybevetheted a Biblia egyes szakaszait.
A Biblia régi, poros könyvnek tűnhet, de egyáltalán nem az. Bővelkedik ma is aktuális történetekben és ihletekben.

A Félelmet Legyőző Hit! 12 Nap a 27. Zsoltárral
Olyan hitet akar adni neked Isten, amelyik minden félelmet legyőz! Segítségedre ez a 12 napos olvasási terv, hogy megújult hittel tudj szembenézni az élet kihívásaival. Kész vagy-e? Életed meg fog változni!