Testvérem, lépj előre a hitben!

testverem-lepj-elore-a-hitben

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Testvérem, lépj előre a hitben!

 

Üdvözöllek Testvérem,

Tegnap annak fontosságáról beszéltem neked, hogy megállj és odahallgass a Szentlélekre. Amint szólt azonban hozzád, hittől indíttatva tettekbe kell fognod.

Csodák rendkívüli egymásutánjának köszönhetően arra hívott közel harminc éve a Szentlélek hitvesemet és engem, hogy Givors-ban egyházközséget alapítsunk. Megváltozott tőle az életem és milliók élete. Givors-ban látta meg ugyanis a napvilágot a Top Chrétien. Hitre volt azonban szükségünk ahhoz, hogy megértsük ezeket a csodás dolgokat, amikbe belekezdett Isten.

Nagyon is tisztában voltunk a ránk váró körülményekkel, amikor elhatároztuk, hogy Givors-ban fogunk letelepedni: Nem volt otthonunk, nem volt egyházközség, gyakorlatilag fizetés sem volt kilátásban, pedig két kiskorú gyermekünk volt, a város meg arról volt hírhedt akkoriban, hogy nem látta szívesen a keresztény közösségeket (ami nagyban megváltozott azóta).
Egy nap a város utcáin barangoltam és imádkoztam Istenhez, adja meg, hogy meglássa a napvilágot ez az egyházközség, és azt is, hogy a családom otthonhoz jusson. Egyszer csak szemtől szembe találtam magam egy kereszténnyel, aki így szólt, miután végighallgatta a terveimet: „Testvér, nem akarok ünneprontó lenni, de ha jól értem, nincs se lakásod, se autód, nincs hol tartsad az istentiszteletet, pénzed sincs, nincsenek keresztények, a városházán meg az evangélikusok ellen vannak. Minek jössz hát ide?”
Ennyire rideg fogadtatást mégsem vártam volna. A következőt feleltem az illetőnek: „A hit mindaz, amim van!” Néhány napra rá egy keresztény ember nekünk adott egy autót. Házat is találtam, legelsőnek pedig az a valaki jött segíteni a költözködésben, akivel összefutottam az utcán! Csodával határos módon megkaptam később a város polgármesterének engedélyét, hogy felavassuk az új templomot a városháza egyik termében.

Kért-e már tőled Isten olyasmit, amit abszurdnak tartottál? Éreztél-e már erős hívást arra, hogy engedelmeskedj Istennek, mint Ábrahám, aki elhatározta, hogy mindent elhagy azért, hogy Istent szolgálja?
Lép hát előre a hitben! „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhivatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül kellett megkapnia, és kiment, nem tudván, hová megy.”  (Zsidók 11,8)

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

 

 

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.


*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

Leave a Comment