Testvérem, jobb sorsra juthatsz!

Üdvözöllek Testvérem,

Íme, mit vall a Szentírás: „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek.” (Jeremiás 29,11)

Nem tudom, jó emlékeid vannak-e a nyelvtanórákról. Akárhogy is legyen, azt javaslom, nyelvtanozzunk ma egy kicsit! A mai szentírási versünk a „mert” szóval kezdődik: Alig négy betűs, mégis oly fontos!

Talán emlékszel rá, hogy a „mert” mellérendelő kötőszó, csakúgy mint a „de”, a „vagy”, az „és”, a „tehát” stb.

Gyakran a „de” kötőszóval élnek az emberek. Ezt mondják neked: Jó ötlet, „de”…! Sikerülhet, „de”…! Szuper, „de”…! Sokszor van ott az a „de”.

A „de” nagyon is az emberre vall, gyakran negatív, korlátoz, és elveszi a kedvünket.

Van-e ott az életedben egy „de”? Ez az igen rövid szó olyan könnyen elolthatja a lelkesedés tüzét…

Isten nem azt mondja, hogy „de”, hanem azt, hogy „mert”: „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőled gondolok…”

Egyébként János 3,16 úgyszintén „mert”-tel kezdődik, pont az a szentírási vers, amelyik oly kitűnően összefoglalja a szentírási üzenet egészét:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy bárki is hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

Összegezve: „Mert” az isteni mellérendelő kötőszó a rendeltetésedhez.

Mi az, ami ott visszhangzik benned, s azzal kezdődik, hogy „de”? „De nincs elég ebből vagy abból…” „De ez lehetetlen…!” „De hiányzik neked…” És ha hagynád, hogy Isten jobb sorsra juttasson, az isteni mellérendelő kötőszót tévén a mondat elejére?: „Mert Isten…”