Testvérem, Isten sose fog elhagyni!

Üdvözöllek Testvérem,

„Ne taszíts el és ne hagyj el, üdvösségem Istene! Ha atyám és anyám el is hagynának, az Úr magához vesz engem.” (Zsoltárok 27,9-10)

Főleg emiatt a szentírási vers miatt akartam sorozatot készíteni a 27. zsoltárról. Különösen is szívügyem, hogy írjak ma neked ez ügyben.

Van-e tragikusabb annál, mint amikor elhagy édesapánk vagy édesanyánk?

Nemrég hallottam, amint egy fiatal lány ezt mondta: „Apám sose volt apám, csak nemzőm.”

Ugye szomorú? És mit is mondjunk azokról az apákról és anyákról, akik bántalmazzák gyermeküket és még szexuálisan is visszaélnek?

Tapasztalataink miatt igen gyakran torz a „mennyei Atyánkról” alkotott képünk. Sokan úgy képzelik el Istent, mint valami krampuszt, aki nincs ott gyermekével, érdektelen, nem érez együtt, vagy még örömét is leli abban, hogy szenvedést okoz.

Ebben a helyzetben volt Dávid, aki így szólt Istenhez imájában: „Ne taszíts el és ne hagyj el!”: Mintha torz képe lett volna Istenről.

Ám éppen azután, ráébredvén, hogy Isten más, mint a szülei, ezt fogja mondani: „Ha atyám és anyám el is hagynának, az Úr magához vesz engem.” (Zsoltárok 27,10)

Látod, még ha atyád vagy anyád el is hagynak, Isten sose fog elhagyni. Ellenkezőleg, magához vesz. Isten szeretet. Isten jó. Isten együttérez. Ilyen az isteni természete.

Nem felelős sem szenvedéseidért, sem e világ szenvedéseiért, amelyik amellett döntött, hogy Istentől távol éljen. Pont ellenkezőleg! Isten, jóságos Atyád, tényleg szerető karjaiba akar vonni, meg akar vigasztalni, fel akar segíteni és lelket akar önteni beléd Testvérem.

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!