Testvérem, a jó tanácsadókra hallgass inkább!

testverem-a-jo-tanacsadokra-hallgass-inkabb

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Testvérem, a jó tanácsadókra hallgass inkább!

 

Üdvözöllek Testvérem,

Folytatjuk ma a Szentírás első zsoltárának tanulmányozását…

„Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lesz.” (Zsoltárok 1,1-3)

A keresztény élet zarándoklat. Ahhoz, hogy sikeres legyen keresztény életünk, csodálatos tanácsadókat hagyott ránk Isten:

  • Szentlelkét. Jézus mondta: „Amikor eljön amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek.” (János 16,13) Kikérheted a Szentlélek tanácsát, válaszolni fog neked!
  • Igéjét. Így szólt Jézus: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” (Márk 13,31) Isten szól Igéje által. Olvasd a Szentírást, és hagyd, hogy az vezessen! A következő áll a Bibliában: „Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az útját, ha nem a te Igéd megtartása által?” (Zsoltárok 119,9)
  • Hű szolgálóit. Talán csalódtál egy „rossz” szolgálóban, és igazán sajnálom. Tudom, hogy nagyon nehéz lehet az olyan. Mégis vannak jó szolgálók is, akikhez így fog szólni Jézus: „Jól van, hű és jó szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád ezután; menj be a te uradnak örömébe!” (Máté 25,23) A Szentírás állítja: „Ahol nincs vezetés, elvész a nép; a megmaradás pedig a sok tanácsos által van.” (Példabeszédek 11,14)

Azt mondja Isten az első zsoltárban, hogy boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán. Lelked ellensége, az ördög, sose próbál majd bátorítani téged. Mindig azt fogja „tanácsolni”, hogy olyasmiket csinálj, amik nincsenek Isten tetszésére.

Még Jézust is megpróbálta kísérteni az ördög (lásd Máté 4,3-11). A templom tetejére vitte, és azt mondta neki, hogy vesse alá magát! Amikor pedig éhes volt Jézus, azt sugalmazta neki, hogy változtassa a köveket kenyérré. Jézus azonban Isten Igéjével felelt meg neki. Nem járt gonoszok tanácsán. Testvérem, cselekedj te is úgy, mint Jézus, és meg fogod látni, hogy Isten megsegít, és még Isten angyalai is a segítségedre fognak jönni!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

 

 

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.


*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

2 Comments

  1. Szabolcs Szocs on January 8, 2024 at 8:22 am

    Egy csodálatos Bizonyságot szeretnék veletek megosztani, ami nagyon megvidámít, amikor arra tekintek, hogy jobb az Úrban bízni, mint emberben reménykedni. Ugyanis egy jó ideje kazánkezelőként dolgozom a településünkön két helyen is, és csodát tapasztaltam meg mindkét helyen, amit nagy örömmel osztok meg. Az első a szomszédban történt, amire még tavaly figyeltem fel, de nem pozitív irányban először, mert élet és halál a nyelv hatalmában van, és ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. Úgy kezdődött, hogy egy teljesen más futórendszer lett létrehozva a régihez képest, amihez a hajnali órákban át szokok ballagni, mert a régit mindig tűzfelélesztéssel vagy gyújtással szoktam indítani reggelente, ami nem kis előkészületekkel kezdődött, amikor nem találtam benne parazsat reggelente. De ez az új sokkal jobb, mert teljes automatára lett kicserélve, amit a szerző szokott programozni. Csak annyi dolgom volt vele, amiben megegyeztünk. Igen, ám a rendszerváltásnál egyedül maradtam az Úrral, mert nem értettem hozzá. Most is Reá nézve, a vezetésére hagyatkozva kezelem. Amikor még nem voltak olyan hidegek, alacsonyabbra volt állítva a hőfok, és amikor hidegebbre fordult az idő, a kőfalak végett hidegebbnek tűnt a dadus segédnek. Említeni szokta tévesen, hogy felakadt a szén, pedig csak a hőmérsékletet kellett volna egy magasabb értékre állítani, amit a polgármester határozott meg. Ahogy ez több ízben is megismétlődött, egyszer csak riasztást jelzett a kazán a hőmérséklet nem emelkedését kijelezve, ami kellemetlen volt nagyon. Aztán az egyik reggelen, amikor érkezett az oviba, behívtam a kazánházba, hogy felvilágosítsam a szavak fontosságáról, aminek nem a jó gyümölcsét élveztük. Sajnos. Tavaly év végéig napi szinten riasztást jelzett 2-szer is naponta. Aztán már hajnali 2-3 órára kannában vittem át a kandallóból egy lapátra való tőzeget izzón. Így nem kellett gyújtanom. Az Úrnak hála mindennap csodákat tapasztaltam meg, mert nem kellett gyújtanom, csak egyszer. Aztán már parazsat sem kellett átvinnem, mert már csodát vártam napi szinten. Dicsőség Istennek. Idén meg nem a maximumra állítva PROBLÉMAMENTES, JÉZUSNAK HÁLA, ami számomra nem kis csoda. Ámen. A másik hely a kultúrház, ahol megkérésre szoktam csak begyújtani rendezvényeknek, de mintha nedvességet tapasztaltam volna meg a kazánon. Valaki kannát helyezett mögé. Amikor kitisztítottam a füstelvezető területet, akkor tűnt fel, hogy a füstelszívónyílásnál vizet kevertem, aminek a múlt alkalommal a megszűnését tapasztaltam. Ám előtte pár alkalommal 2 kannával is kivittem, mert még csöpögött. Azután lett a rendszer felengedve vízzel, mivelhogy ritkán is volt használva. Ezért is csoda, hogy üres expanzzal is normálisan futott, mert a radiátorok forrók voltak. Szó szerint csodákat tapasztaltam meg mindkét helyen. Köszi, hogy ezt a kis bizonyságot megoszthattam veletek. Jézusnak Hála és Dicsőség Mindörökké. Ámen.

  2. Szabolcs Szocs on January 8, 2024 at 6:06 pm

    Helyesbíteni szeretnék a reggeli bizonyságommal kapcsolatban. A dadus segéd igazából korábban jár. De a régi főnököm sem maradt a pozíciójában, és aki helyette van (inkább tartom anyámnak, mint főnöknek), vele beszéltem a szavakról. Igazából azért is fejtem ki részletesen, mert ezt a munkahelyet az Úrtól kaptam, mert imában kértük Tőle a helyi gyülekezetben. Kb. 8-9 évvel később meg is kaptam ajándékba Jézustól, aki az Apukám. Dicsőség Neki, hogy meg is tart ott, amíg Neki tetszik. Ugyanis a helyi pásztorkirálynak felmondott. Dicsőség Jézusnak, aki a Vőlegényünk is, hogy megóvja a Menyasszonyát a gonosztól ezekben a végső napokban. HOGY MEG NE TÉVESSZENEK MINKET, MERT AKI ÁLL, JÓL VIGYÁZZON, EL NE ESSEN. Igen és Ámen.

Leave a Comment