Testvérem, a csoda ott van mindenütt!

2023-02-11 a csoda ott van mindenütt

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Testvérem, a csoda ott van mindenütt!

 

Üdvözöllek Testvérem,

Befejezzük ma sorozatunkat a „Mennyi Csodák” című filmről és a fiatal Annabel Beam és családja igaz történetén alapuló, megrázó tanúságáról.

Albert Einstein azt mondta, hogy kétféleképpen lehet látni az életet: Az egyik úgy tartja, hogy semmi sem csoda, a másik ellenben úgy, hogy minden csoda.

Néha annyira nehéz időszakot élünk, hogy már meg sem látjuk Isten csodáját a mindennapokban. Pedig a csodák ott vannak körülöttünk mindenütt. Különösen is gyógyulásokra vagy kézzelfogható csodákra gondolunk. Pedig mindenütt vannak csodák, és természetük szerint nagyon sokfélék lehetnek.

A kedvesség csoda. Az odaadottság csoda. A bátorság csoda. Rámosolyogni egy járókelőre, megosztani a kenyerünket az éhezővel, megbocsátani a szomszédunknak, részvéttel lenni az iránt, aki gyászol, ez mind csoda!

„Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel miérettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy megszámlálhatnám.” (Zsoltárok 40,6)

„A csodák a szeretetből fakadnak, s ott vannak rajtuk Isten ujjlenyomatai!” Akármekkora is legyen a csoda, az Úr megnyilvánítja általa jelenlétét. A csoda nem feltétlen látványos, hatalmas vagy benyomást keltő. Meglehet az is, hogy a csoda látszólag diszkrét, de erős a hatása. A csoda Isten kezében van, s néha a tiedben is.

Hiszek a csodákban. És te?

Köszönöm, hogy vagy!

 

 

 

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.



*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

Leave a Comment