Rátaláltam a békére Istennel!

2021-01-24 mystory

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Rátaláltam a békére Istennel!

 

 

Fiatal éveim…

Gyermekkoromban elsőáldozó voltam egy katolikus templomban. Azt kérte tőlem a pap, hogy gyónjam meg a bűneimet. Meg is tettem gyermekszívem minden buzgalmával, bocsánatot kértem minden rosszért, amit csak csináltam. Természetfeletti béke költözött kicsiny szívembe. És megtapasztaltam Isten békéjét; azt, hogy Isten él, Isten valós és békességet ad. Annyira különleges volt, hogy még negyven évvel később is emlékszem rá.

Mégis hamar elfeledkeztem akkoriban erről az élményről, és serdülőkoromban ki akartam próbálni mindent, ami csak kipróbálható. Szüleim elváltak 10 éves koromban, nagyon lázongó serdülő lett emiatt belőlem. Oda vezetett mindez, hogy butaságokat csináltam. Sokféleképpen próbáltam betölteni a benső űrt: Keleti filozófiákkal, bulikkal…

16 évesen kábítószerezni kezdtem, és igen rossz tapasztalatokra tettem szert. Miközben haldokoltam, emlékszem a mentősre, aki a kezemet fogta és odaszólt a kollégájához: „Siess, nem fogja túlélni az utat!” Akkor aztán tényleg imádkoztam. Én nem hittem, legalábbis azt mondtam, hogy nem hiszek, de ezt az imát intéztem Istenhez: „Tarts meg és hinni fogok benned. Könyörögve kérlek, mentsd meg az életemet!” Amikor kikerültem utána a kórházból, visszatértem a régi kerékvágásba, és hamar elfeledkeztem az imámról… Isten azonban nem feledkezett el róla!

Az a nap, amikor minden megváltozott…

Két évre rá hivatalos voltam aztán egy családba. És meghatott ez a család, a szeretetük, a barátságuk, a családi kötelékeik. Beszéltek nekem Jézusról. Azt mondták, hogy szükségem van Istenre. Édesanyám barátai voltak. Ami édesanyámat illeti, ő úgyszintén tapasztalatot szerzett Isten létezéséről és szeretetéről. Elhívtak magukkal a templomba.

Aznap mintha ott várt volna rám Isten. Hallottam a lelkipásztort prédikálni, és hallottam Isten irántam való szeretetéről, Jézus kereszthaláláról. A lelkipásztor felhívást intézett a jelenlévőkhöz: Van-e ma itt valaki, aki hinni akar Istenben és neki akarja adni az életét? Ha igen, tegye fel a kezét!

Jó erősen vert a szívem! Főleg pedig, mintha így szólt volna hozzám Isten abban a pillanatban: Emlékezz az imádságodra a mentőautóban! Emlékezz, micsoda élményben volt részed gyermekkorodban! Eljött a pillanat, hogy higgy bennem! Itt az idő, hogy megtartsd az ígéretedet! Ma van a napja!

Válaszoltam hát a felhívásra. Feltettem a kezemet, és az életem nem volt többé ugyanaz. Elhatároztam aznap, hogy ezt mondom Jézusnak: Ments meg, változtasd meg az életemet, alakíts át engem!

És valami rendkívülit tapasztaltam meg az életemben: Isten békéjét… Visszatért a szívembe ugyanaz az isteni béke, amelyet tíz éves koromban megtapasztaltam. Részesültem Isten bocsánatában és szabadulást nyertem. Tényleg olyan volt, mintha újjászülettem volna.

Mintha behegedt volna a seb, amit a szüleim válása okozott. Attól a naptól kezdve, hogy betért Jézus az életembe, valami tényleg változásnak indult. Most elmondhatom, hogy derűs az életem és békesség lakozik bennem. Bizonyságot tehetek hát ma róla, hogy Isten él, Jézus valós és hogy megéri, ha Isten nyomdokaiba szegődik az ember és megismeri Őt.

Lehetséges-e számodra is?

Testvérem, csodálatos az a békesség, amelyet Jézus ad. Az Istennel való kiengesztelődés a legjobb, ami valaha is megtörtént velem; és ha nem tapasztaltad még meg, befogadhatod ma az életedbe ezt a békességet.

Az életem nem mindig volt egyszerű vagy könnyű. Követtem el hibákat. Jézus így szólt azonban: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek”, és ezt is mondta: „Íme, veletek vagyok minden nap”. És tényleg velem is volt minden egyes nap! Megáldott, és csodálatos hitvest meg három szuper gyermeket adott nekem, akiket teljes szívemből szeretek! Hiszek a csodákban, mert én magam is csoda vagyok.

Isten gyermekévé válni egyszerű, mint az imádság. Ha szeretnéd, te is elmondhatod ezt az imát:

Istenem, köszönöm szeretetedet. Köszönöm, hogy elküldted Fiadat Jézust, hogy megmentsen engem. Bocsásd meg minden bűnömet! Hiszem, hogy Jézus meghalt értem a kereszten. Hiszek benned!

Wow, ha elmondtad ezt az imát, az életed változásnak fog indulni, és elkezded majd megtapasztalni Isten csodáját az életedben!

A rendelkezésedre állok, hogy beszéljünk róla együtt. Írj nekem…

Szívem minden szeretetével,

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.



*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

2 Comments

  1. Edit Kiss on January 29, 2021 at 11:33 pm

    ??

  2. Kis Lajos on October 11, 2023 at 6:17 pm

    dear Eric!!! Thank you from the bottom of my heart for the emails, because I often feel that my heart is heavy….but thank you very much for being with me!!! Regards … Kis Lajos (Hungary)

Leave a Comment