Milyen hangsúlyt fektetsz a kapcsolataidra Testvérem?

milyen-hangsulyt-fektetsz-a-kapcsolataidra-testverem

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Milyen hangsúlyt fektetsz a kapcsolataidra Testvérem?

 

Üdvözöllek Testvérem,

Feltetted-e már magadban a kérdést, miért oly fontosak is a kapcsolatok Isten számára?

Mint írtam neked tegnap: Isten a kapcsolatok Istene. Isten azért teremtette meg az embert, hogy kapcsolatban legyen vele. Majd megteremtette Évát, hogy az ember ne maradjon egyedül: „És mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítő társat, hozzá illőt.” (1 Mózes 2,18)

Istennek az a vágya, hogy az embereknek kapcsolataik lehessenek. Isten terve az, hogy jó kapcsolatban legyünk vele, önmagunkkal és másokkal.

Így minden kapcsolat folytonos erőfeszítést igényel, és figyelmet minden pillanatban. Kicsit olyan ez, mint a növény, amit öntözni kell, s rendszeresen gondoskodni róla, hogy lehetővé tegyük a kivirágzását. Fennáll ez a párkapcsolatokra, de a szomszédainkkal, gyermekeinkkel, munkatársainkkal stb. való kapcsolatokra is. Istennel való kapcsolatunkra is igaz.

Isten vágyik arra, hogy jó kapcsolatban légy a körülötted lévőkkel. Mit fogsz hát ma tenni, hogy jó és egészséges kapcsolatokat tarts fenn és bontakoztass ki? Mosolyogj, írj üzenetet valakinek, telefonálj, küldj egy kedves sms-t, nyújts segítő kezet, szólj egy bátorító szót, küldd el valakinek az Egy Csoda Minden Nap-ot stb. Te döntöd el!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

 

 

 

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.



*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

Leave a Comment