Légy Testvéred győzelmének eszköze!
Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Légy Testvéred győzelmének eszköze!
Üdvözöllek Testvérem,
A következő történetet szeretném megosztani ma veled:
Okocha egyik nemrég megkapott díját egy bizonyos Victor Agbo-nak dedikálta. Így nyilatkozott: Igen, nagy focista vagyok, s minden sikeremet barátomnak, Victornak köszönhetem… A jelenlévők összenéztek: Victor Agbo? Hát az meg ki a csoda?
Okocha így folytatta: Együtt játszottunk az ifjúsági csapatban. Amikor az Enugu Rangers jött megfigyelni a játékosokat, azt mondták nekünk, hogy azt, aki a legtöbb gólt rúgja, fel fogják venni a sportakadémiára.
3:1-re győztünk aznap. Az első gólt én rúgtam, a másodikat Victor fejelte be a kapuba. A harmadik gól volt azonban az, amelyik mindenkiben mély benyomást keltett. Victor megszerezte a labdát, előrefutott vele, majd kicselezte a kapust. Más tennivalója nem maradt, minthogy berúgja a labdát az üres kapuba. Addigra én is odaértem, Victor pedig amellett döntött, hogy továbbadja nekem a labdát s én rúgjam be a gólt. Így kerültem be az Enugu Rangers ifjúsági csapatába. Megkérdezem tőle a meccs után: „Miért tetted?” Ezt válaszolta: „Mert tudom, hogy jobb vagy nálam, és sokra viszed még az életben, szükséged volt erre a lökésre.”
Az újságírók nagy kíváncsian kutakodni kezdtek, és sikerült rábukkanniuk Victorra, aki megerősítette az elmondottakat: „Biztos voltam benne, hogy Okocha sokra viszi majd, nálamnál többre.” Hozzátette, hogy a focikarrierje véget ért a meccs után, mert ez volt az egyetlen lehetősége, hogy hivatásos játékos legyen belőle. Munkanélküli maradt.
Az újságírók megfigyelték azonban, mennyire pompás a háza és milyen luxusautók sorakoznak az udvarában. Megkérdezték Victortól: „De ha egyszer munkanélküli, hogyan tudott szert tenni ilyen lakhelyre és hogy lehet, hogy ennyire fényűzően él?” Victor válasza: „Ez itt mind? Okocha ajándéka.”
Testvérem, a mai világban, ahol az emberek oly gyakran a saját érvényesülésükért törtetnek, milyen szép is olyan lelkekre bukkanni, akik őszintén kívánják testvéreik sikerét! Csak boldoggá tudja ez tenni az életedet, főleg pedig a másvilágon tesz majd biztosan boldoggá!
Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!
SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.