Kinek van szüksége bátorításra?

Üdvözöllek Testvérem,

„Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem. Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet.” (Lásd Zsoltárok 94,18-19)

„A te vigasztalásaid”… Egy szép napon az a kissé őrült ötletünk támadt egy barátommal, hogy megmásszunk egy Mont Blanc du Tacul nevű hegyet… Életemben először merészkedtem több mint 4000 méter fölé…!  Néhány órás fáradtságos mászás után a hegy csúcsáról gyönyörködtünk a kilátásban. Lélegzetelállító volt.

De lám, valamiről elfeledkeztem: Nem volt elég felmászni a hegyre, le is kellett jönni…! Kimerültem. Amint a veszélyes, lefelé vezető utat méregettük, szembetalálkoztunk egy felfelé mászó csoporttal. Egyikük nagy ihletve szemembe nézett, és csak ennyit mondott: „Bátorság…!” Ez az egyetlen szó segített, megerősített, és visszanyertem indíttatásomat.

Mindannyiunknak szükségünk van vigasztalásra, bátorításra. Jézus megáll melletted, hogy bátorítson, mint azt a koldus Bartimeussal is tette, akit pedig el akartak hallgattatni. (Lásd ezt a szentírási részt: Márk 10,46-52) Minden szeretetével hív, még ha mások el is akarnak hallgattatni.

Szedd össze bátorságodat: Helyzeted változni fog! Kelj fel, ne törődj bánatoddal, hagyd el az Úr öröméért. Öröme erősséged.

Semmi sem lehetetlen, amikor maga Isten vigasztal és bátorít…!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!