Isten sokkal messzebb lát…

isten-sokkal-messzebb-lat

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Isten sokkal messzebb lát…

 

Üdvözöllek Testvérem,

„És most így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákobot Őhozzá megtérítsem és hogy Izrael hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemében és erősségem az én Istenem! Így szól: Kevés az, hogy nekem szolgám légy a Jákob nemzetségének megépítésére és Izrael megszabadultjainak visszahozására: A népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésaiás 49,5-6)

Istennel való utam kezdetén nem is képzeltem volna, hogy sokan olvassák majd reggelente bátorító üzeneteim! Inkább félnótás tanítatlannak éreztem magam, mintsem Krisztus-hívő tanítványnak…

Annyi biztos, hogy fiatal voltam, lobbanékony és pökhendi, jó messze attól, amit a „tökéletes keresztényekről” képzeltem. Mint „Isteni Kapcsolások” című első könyvemben elmondom, életem rendezetlen volt, még ha jártam is templomba. Életemre tekintvén ezt mondhatta magában Jézus: „Sok a tennivaló ennél a fiúnál!” 

18 évesen egy gyülekezet alkalmával tisztán hallottam a hívást Isten szolgálatára. A templomból kilépve találkoztam azonban egy emberrel, aki régóta keresztény és akit igazán becsültem. Nagy lelkesen mondtam neki: „Ma este Isten arra hívott meg, hogy szolgáljam Őt! Szolgálni fogom Istent! Fel fogja használni életem, hogy sokakat megérintsen!”

Így felelt nekem ez az ember: „Te? Az nem létezik!” Olyan volt, mint egy hidegzuhany. Talán volt már részed hasonló hidegzuhanyban a körülötted élők részéről? Talán valaki megpróbálta már semmissé tenni a hívást, amit Isten szívedbe tett… Talán valaki mondta már neked: „Te? Az nem létezik!”?

Legtöbben méltatlannak érezzük magunkat Isten szolgálatára… és néhányan még azt a kérdést is felteszik magukban, hogy létezésük nem tévedés vagy baleset-e!

Szeretném a következőt mondani neked: Isten feltétlen szeretettel szeret téged, függetlenül attól, amit teszel vagy sem. Szeret téged. És tudd, Testvérem, Isten hétköznapi embereket használ fel, hogy rendkívüli dolgokat tegyen! Hogy érzed ma magad? Hétköznapinak? Képtelennek? Rátermetlennek?

Isten Országának egyik kulcsfontosságú értéke a megbecsülés: Mindig valorizálni és ünnepelni a személyt, megmutatván neki, ki ő és kivé válhat Isten kegyelméből.

Erről az jut eszembe, hogy Isten gyakran jobban hisz bennünk, mint mi Őbenne!

Hadd mondjam hát neked, Testvérem: rendkívüli személy vagy, egyedülálló és csodálatos! Köszönöm, hogy vagy!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

 

 

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.



*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

Leave a Comment