Hagyd, hogy rádtaláljon!

Üdvözöllek Testvérem,

Talán hallottad már egy ismert humorista ezen történetét: „Amikor kicsik voltunk, nagyon szerettünk bújócskázni. Nem az volt a baj, hogy nem találtak meg, hanem hogy nem kerestek…”

Ma arra szeretném magunkat buzdítani, téged és jómagam, hogy ne bújjunk el Isten elől, hanem hagyjuk, hogy ránktaláljon…!

Bizonyos ugyanis, e kissé szomorú történettel ellentétben, hogy Isten aztán keres minket, méghozzá szenvedélyesen…! „De hogy is bújhatnék el Isten elől…?”, kérdezed majd tőlem. Végül is igaz, Isten mindent tud rólunk, ismeri legcsekélyebb gondolatunkat, hogy bújhatnánk hát el előle…?

Úgy gondolom, akkor bújunk el Isten elől, amikor nem tárjuk fel előtte szívünk legmélyét. Néha a következő hazugság mintegy elvakíthat: „Ezt a problémát egyedül meg tudom oldani, nem fogom vele Istent zavarni.”

Pedig soha nem zavarod Istent. Ellenkezőleg, vágyja, hogy odafordulj hozzá, itt és most, úgy, ahogy vagy, érzelmeiddel, gondolataiddal, kérdéseiddel; anélkül, hogy bármit is elrejtenél. Türelmetlenül várja, hogy minden ügyes-bajos dolgodat rábízd.

Testvérem, minden gondodat őreá vesd, mert neki gondja van reád! (1 Péter 5,7 alapján) Isten mélységesen vágyik arra, hogy gondot viselhessen rád. Ne várakoztasd! Vágyik találkozni és beszélni veled. Szereti, amikor hozzáfordulsz életed apró-cseprő dolgaiban is. Arra hív, hogy térj hozzá; hagyd hát, hogy ma rádtaláljon! (Lásd Máté 11,28)

Köszönöm, hogy vagy!