„Ez aztán az igazságtalanság!”: Testvérem, mitévő légy ilyenkor?

Üdvözöllek Testvérem,

Ismered Calimerot? Egy szerencsétlen kiscsibe egy rajzfilmben. Lám, mit hajtogat mindig: „Ez aztán az igazságtalanság!”

Rajtakaptad-e már magad, hogy így szóltál mennyei Atyádhoz?: „Nem ér! Nem az én hibám, s én fizetek érte! Az a másik rontotta el, s nekem van belőle bajom…”

Az igazságtalanság vagy legalábbis annak érzete elkerülhetetlen. Előbb vagy utóbb szembetalálkozunk vele. Amikor pedig befészkeli magát ez az érzelem a szívünkbe és egyre erősödik, neheztelés, keserűség, s néha még bosszúvágy is kerekedik ki belőle…

Mert túlságosan fáj. Mert nem értjük. Mert egész egyszerűen nem a mi hibánk.

Fontos hát, hogy amint felüti a fejét ez az érzelem, ragadjuk meg, s tegyük le a lehető leghamarabb Isten kezei közé, s ne vegyük vissza! Mint utal rá a Szentírás: „Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt!” (Efézus 4,31)

Én magam is sokszor megéltem ezt az igazságtalanságérzetet. Az óvott meg a bosszúvágytól, hogy letettem mindazt a kereszt lábához, s utána sem vettem vissza, hanem a megbocsátásnak engedtem szabad utat. Különben növekedett volna az igazságtalanságérzet és véget vetett volna örömömnek és benső békémnek, s nem tudnék neked minden nap pozitív és bátorító üzenetet írni!

Mindahányszor azt éled meg, hogy „ez aztán az igazságtalanság!”, fogd meg azt a csordultig telt poharat és add át Istennek az imában! Egyszerűen mondd el neki, mi nyomja a szívedet! Ott van a megtört szívűek mellett. Íme, egy ígéret számodra:

„Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket.” (Zsoltárok 34,19)

Teljes szívemből veled vagyok, Testvérem.

Köszönöm, hogy vagy!