Én Uram, Én Istenem ✝️
A mai napon, amikor Jézus keresztáldozatáról emlékezünk meg, elmélkedjünk együtt a 22. zsoltárnak ezen imáján, amelyet Jézus magáévá tehetett Passióját megélve:
„De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata.
Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket: Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin. Születésem óta a te gondod voltam, anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen.
Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre!” (Zsoltárok 22,7-20)
Testvérem, helyezkedj most Jézus jelenlétébe, és köszönd meg neki teljes szívedből mindazt, amit irántad való mérhetetlen Szeretetében elszenvedett, hogy keresztáldozata által elnyerd, Testvérem, a bűnök bocsánatát és az örök életet!
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)
