A mai napon, amikor Jézus keresztáldozatáról emlékezünk meg, elmélkedjünk együtt a 22-ik zsoltárnak ezen imáján, amelyet Jézus magáévá tehetett Passióját megélve

Istennek sok gyermeke megélte már, hogy elvetik, s néha be sem gyógyulnak teljesen ezek a sérülések.

Egy valamiben mégis biztos vagyok: Az imával nemcsak, hogy nem veszítünk időt, de még nyerünk is…!

Ma arra szeretném magunkat buzdítani, téged és jómagam, hogy ne bújjunk el Isten elől, hanem hagyjuk, hogy ránktaláljon…!

Nagyhét kezdetén szeretnék neked ajánlani egy számodra az Atya szívéből jövő üzenetet. Íme, itt van…

Imádkoztál, kérvén valami nagyot, és (szerinted) semmi jelentőset nem kaptál idáig?

Úgy érzed magad, mintha szikkadt talajon járnál, mintha körülötted minden üres és kietlen lenne? És ha ezt a sivatagot Isten engedte meg?

Ha olyan vagy, mint én, nem ugrándozol örömödben, amikor a megpróbáltatás beköszönt, s nem kiáltasz fel: „Hű de jó! Egy gonddal több!”

Persze hibákat is követtem el, talán többet is, mint mások. És megtanultam, hogy az számít, amit hibáinkat követően elhatározunk.

Akár zavaros égövezeten kell keresztülrepülnöd, akár szép tiszta az ég, szükséged van életed repülőgépén egy pilótára… Egy kiváló pilótára.