Ne hagyd, hogy ellopják tőled ezt az ajándékot!

Üdvözöllek Testvérem,

Múltad sebei miatt már semmi sem tűnik lehetségesnek a jelenben?

Már annyira csak a jövőre összpontosítasz, hogy a mindennapok örömei kifolynak kezeid közül?

Ma reggel Atyád arra hív, hogy vess horgonyt ezen ajándék mellett, amit csak egyszer kapsz meg, s ami nem más, mint a jelen.

A Szentírás beszél nekünk a mindennapi mannáról: „Azután megmérték, és annak, aki többet szedett, nem volt fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem volt fogyatkozása: ki-ki annyit szedett, amennyit megehetett.” (Lásd 2 Mózes 16,18)

A világ logikája az, hogy a lehető legjobban megszedd magad a jelenben, hogy később semminek se legyél híján. Isten logikája azonban az, hogy a mai nap elég. (Ez utóbbi nagyobb és igazabb hitet kíván.)

Mi köze ennek az időbeosztáshoz? Az, hogy elhiszem, mindaz, amit Isten ma nekem ad, az elegendő, és lehetővé teszi, hogy nap mint nap egészen jelen legyek annak, ami igazán számít. Ez az abban való hit is, hogy Isten megadja ma nekem a táplálékot, ami fenntart holnapig: A bizalmat a megpróbáltatás közepette, hogy mégis továbbmenjek; gyermekeim mosolyát, ami hálával tölt el; a barátom üzenetét, ami segít, hogy kimásszak a gödörből; stb.

Testvérem, arra hívlak, valld meg: „Atyám, köszönöm, hogy bőkezűen mérsz nekem, attól függően, amit képes vagyok befogadni. Elég ez nekem. A múlt sebei nem akadályozzák meg, hogy jóságod megújuljon. Holnap biztos lehetek abban, hogy hűséggel megint jelen leszel. Add, hogy teljesen birtokolhassam a mai napot, amit tőled kapok! Ámen.”

A hét végére érkezvén, megosztom veled Jenny, az Egy Csoda Minden Nap egyik olvasója építő tanúságtételét: „Tanulmányaim első részének zárásához meg kellett írjam az értekezést. Olyan erősen gondolataimba férkőzött, hogy mindennapjaimat uralta. Mással nem is törődtem, és izgultam, hogy nem fogok tudni továbbtanulni. De minden reggel kapok egy üzenetet az Egy Csoda Minden Nap részéről. Egyik reggel az üzenet különleges volt, mert éreztem, hogy hozzám szólt. Azt a felhívást kaptam benne, hogy lassítsak és időt szakítsak, hogy egy kicsit Istennel legyek. Százzal száguldottam az életben, mert értekezésem mindent felgyorsított, semmi másra nem volt időm. Akkor azt kértem Istentől, segítsen, hogy ővele maradjak, megértsem és felismerjem, amikor szól hozzám. Így lassacskán újra fel tudtam lélegezni, mert biztosított afelől, hogy ő az idő és a körülmények ura, és gondolatai nem az én gondolataim. Köszönöm, hogy vagy.”

Neked köszönöm, Testvérem, hogy vagy.