Megalázta magát, így Isten felemelte

Üdvözöllek Testvérem,

Ma minden dicsőséget Istennek akarok adni azért, amit érted tesz, és amit értem tesz. Egyébként holnap megosztok majd veled több tanúságtételt, amik az Egy Csoda Minden Nap többévi fennállása alatt érkeztek hozzám. Csodálatos, amit tett az Úr. Ma azonban arra hívlak, olvasd el és elmélkedj ezen a nagyszerű szentírási részen, s hagyd, hogy átjárjon (Filippi 2,5-11).

Kiválóan megjeleníti az Úr Jézus alázatát és irántunk tanúsított szeretetét, amikor is elhagyta dicsőséges egét, hogy minket megváltson…

Hála neked, Jézus!

„Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő,

Hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

Annakokáért az Isten is felmagasztalta Őt, és ajándékozott neki oly nevet, amely minden név fölött való;

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr az Atyaisten dicsőségére.” (Lásd Filippi 2,5-11)

Íme, egy másik fordítás: „Legyenek bennetek Jézus Krisztus érzületei, aki bár Isten jellege szerint létezett, nem ragaszkodott az Istennel való egyenrangúsághoz, hanem lemondott mindarról, amije volt, és a szolga jellegét öltötte magára, az emberekhez vált hasonlatossá. Egyszerű embernek látszott, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, sőt a kereszthalálig. Ezért Isten is mindenek fölé magasztalta, és minden név fölött álló nevet adott neki, hogy Jézus nevében minden térd meghajoljon a mennyekben, a földön és a föld alatt, és minden nyelv megvallja, hogy Jézus Krisztus az Úr az Atyaisten dicsőségére!”

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!