Nem fogsz szűkölködni, Testvérem
Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Nem fogsz szűkölködni, Testvérem
Üdvözöllek Testvérem,
Továbbra is Isten néhány a Szentírásban található nevével ismerkedünk meg.
Több ízben csüggedtnek és fáradtnak éreztem magam, kételyek nyomasztottak, a mindennapok kockázatai, a megpróbáltatások, a betegség és a kihívások a küldetés terén mintegy kiégettek. Jó néhány éve már, jóval azelőtt, hogy a Topchrétien meglátta a napvilágot, Muriel és én a Lyon melletti Rive-de-Gier-ben kezdtük meg a lelkipásztori tevékenységet. Szolgálatunk kezdetén voltunk teljes munkaidőben és sok mindent megtanultunk az életről a hit által.
Az egyházközség szűkölködött az anyagiak terén. Éspedig olyannyira, hogy néhány hónap elteltével nehézséget okozott a gyülekezetnek, hogy biztosítsák fizetésünket anélkül, hogy az egyesület fennmaradását veszélyeztették volna. Miután imádkoztunk hitvesemmel, jelentős fizetéscsökkentést kértünk. Azontúl a minimális fizetésnek és szükségleteinknek is csak töredékét kaptuk meg. A kihívás annál is inkább nagy volt, hogy éppen akkor született meg első gyermekünk, Amandine.
Ezen a hitben megtett lépés és e kicsi „áldozathozatal” után tettünk szert fiatal házasként megélt egyes legjobb tapasztalatainkra. Láttuk, amint Isten minden egyes szükségletünkre gondot viselt…! És Isten az egyházközséget is megáldotta…! Ebben az időszakban jobban, mint valaha megismertük Istent mint isteni pásztort. Ő YHWH Ro’i, az Úr az én pásztorom.
Szívesen hirdetem a zsoltáros Dáviddal együtt: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsoltárok 23,1) Dávid végletes pillanatokat élt meg, amikor is üldözői életére törtek. Tudta azonban, hogy az Úr, az ő pásztora, gondot fog viselni rá, és soha nem lesz semminek híján…!
Csüggedtnek, fáradtnak, megterheltnek érzed magad? Jézus, pásztorod, vágyik arra, hogy csendes vizekhez terelgessen téged, ahogy azt a Szentírás mondja. (Lásd Zsoltárok 23,2)
- Nem hagy el.
- Nem feledkezik meg rólad.
- Továbbra is gondot visel rád és családodra.
Hiszem és megvallom életedre vonatkozóan: Testvérem, mivel az Úr a te pásztorod, nem fogsz szűkölködni.
Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!
SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.