Légy olyan, mint Isten: Nagylelkű!
Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Légy olyan, mint Isten: Nagylelkű!
Üdvözöllek Testvérem,
Ezen a héten továbbra is arról lesz szó, mi minden teszi lehetővé, hogy megéljük az isteni gyorsulást.
A Larousse szótár a „nagylelkű” szóval határozza meg a bőkezű egyént. Aki nagylelkű, az jóakaratú, kegyes, elnéző és szeretetről tesz tanúságot. Isten természetének egy jellemvonását jeleníti meg. A hívő erre hivatott.
Isten, amikor elküldte nekünk Jézust, nem egyik fiát küldte a sok közül. Elküldte mindazt, amije csak volt: Egyetlen Fiát. Ilyen messze ment bőkezűsége: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.” (János 3,16)
Mint mennyei Atyánk, a legjobbat kell adnunk abból, amink van és becsülni azt, aki megkapja adományunkat.
A nagylelkűség nemcsak annyiból áll, hogy pótoljuk valaminek a hiányát, hanem tevékeny segítő szerepet vállalunk, hogy megerősítsük a másik személyiségét.
A nagylelkűség az ötödik mód tehát arra, hogy megéljük az isteni gyorsulást…!
Meg akarod-e élni ezt a pillanatot, ami teljesen megváltoztathatja életedet és a körülötted élők életét…? Meg akarod-e élni az isteni gyorsulást…? Határozd hát el, hogy nagylelkűvé válsz!
Légy áldott, és erősödj ma meg, Testvérem…!
Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!
SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.