Testvérem, mit teszel hibáiddal?

2019-08-03 a heart-3147976-min

Főoldal | Egy Csoda Minden Nap | Csoda | Testvérem, mit teszel hibáiddal?

 

Üdvözöllek Testvérem,

Küldetésem alatt Isten azt a kegyelmet adta nekem, hogy tanúja legyek, miként érintett meg kegyelme milliónyi életet, és miként változott meg több ezer élet. Dicsérem Istent, és hálás vagyok a tanúságtételekért, amik naponta érkeznek hozzám. Minden dicsőséget Istennek adok!

Persze hibákat is követtem el, talán többet is, mint mások. És megtanultam, hogy az számít, amit hibáinkat követően elhatározunk.

Milyen tanúságot vonjunk le belőle?

Mit tegyünk?

Kitől kell bocsánatot kérjünk?

Min kell változtatni?

Ez Zakeusra emlékeztet. Adószedő volt a római megszállás alatt. Nemcsak, hogy az „ellenségnek” dolgozott, de még a jogosnál is több adót hajtott be. Nem csoda, hogy egyáltalán nem becsülték.

Egy nap Jézus áthalad Jerikón, és ennél az embernél száll meg. Találkozásuk történetét Lukács evangéliumában olvashatod. (Lásd Lukács 19,2-9)

Zakeus találkozik Jézussal, és nyomban rádöbben, hogy meg kell azonnal változnia. Elkötelezi magát arra, hogy vagyona felét a szegényeknek adja, és még négyszeresen is visszafizessen azoknak, akiknek túl sok adót szabott ki! Jézus ezt mondja neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia!” (Lukács 19,9)

Nem múltbeli hibáid mérete számít, hanem Jézus irántad való szeretetének mérete. És Jézus nem változott.

Testvérem, ha azzal a vággyal fordulsz Jézus felé, hogy életedet és magatartásodat megváltoztasd, tárt karokkal fogad majd. Megszabadít a bűnösségtől és a szégyentől. Újjászületsz, és áldás forrása leszel mások számára.

Köszönöm, hogy vagy!

SZERETNÉD MEGKAPNI EZT A MINDENNAPI BUZDITÁST A BEÉRKEZŐ LEVELEID KÖZÉ?
IRATKOZZ FEL AZ „EGY CSODA MINDEN NAP”
-RA.


*A feliratkozással elfogadod Jesus.net általános szerződési feltételeit és adatvédelmi nyilatkozatát.

Leave a Comment